2008.04.01.
2008.04.06. 16:50
Fordított nap
Április 1., akkor bolondok napja. Bolondok napja, akkor fordított nap az iskolában.
Tudtuk, hogy nem egy átlagos napunk lesz, mert mi lehetünk a tanító nénik és tanító bácsik. Reggel az udvaron sorakoztunk, alig vártunk, hogy bemehessünk az osztályba. Egyszer csak egy új kislány állt be közénk. Kicsit nagyra nőtt, de azért szeretettel fogadtuk. Vonultunk be a tanterembe és a folyosón találkoztunk Dóri nénivel, aki ügyelt a rendre egy másik tanító nénivel. Az osztályban pedig Kata néni várt minket. Kipakoltunk, közben az új kislány is bemutatkozott. Edinának hívják, de azt mondta, szólíthatjuk Edának is.
Végre elkezdődött a matematika óra. Dóri néni és Kata néni szeretett volna egy kis fejszámolással felélénkíteni bennünket, ami nagyjából sikerült is, csak az új kislány nem bírt magához térni. Képzeljétek még cumizott is, mi meg jól kinevettük, hogy milyen iskolás az ilyenJ
Nagy nehezen felébredt és szuper kis matematika órát tartott a két tanító néni, csak Edával volt egy kis baj, mert eléggé fegyelmezetlenkedett.
Az első óra után tízóraizni mentünk, ahol Réka néni vigyázott ránk, meg is dicsért minket, hogy szépen ettünkJ
Következett az énekóra Vivi nénivel és Zsófi nénivel. Tapsoltunk, énekeltünk, ritmusgyakorlatoztunk. Nagyon vidáman telt az óra, csak megint egy gyerekkel volt baj: Edával. A tanító nénik nem győztek rászólni, mert folyamatosan nyalókázott!:O NYALÓKÁZOTT!!! Órán! Nem is tudjuk hogy képzelte! Ezt minden iskolás tudja már, hogy órán nem szabad ilyet csinálni. Nem csoda, hogy a tanító nénik állandóan levették a magatartáspontját. És még ezen kívül mindenkinek cukrokat dobált, csak hogy ne árulkodjanak rá. Mi nem is akartuk elfogadni, csak azért tettük, hogy ne bántsuk meg, hiszen azért csak új gyerekJ
Óra végén tanultunk egy új dalt, amire még mozogni is lehetett. Felvidított minket, mert mindenkinek nagyon tetszett a dal:
„Előre a kezeket, utána hátra,
Előre a kezeket, utána rázzad,
Utána bugi- bugi, utána forgás,
Tapsolj egyet hát!”
A két magyar órát tanító bácsik tartották: Dani bácsi, Bence bácsi, Márton bácsi és Nikó bácsi. Eda nem vett részt ezeken az órákon, hanem egy másik kislány, Eszterke. Nahát ő sokkal jobb gyerek, mint Eda, nem is volt semmi baj, és mindkét óra nagyon jól sikerült.
Marci bácsi ebédeltetett meg minket. Szorgalmasan kiosztotta a tányérokat, sokat segített nekünk. Szinte nem is kellett ránk szólni, mert olyan szépen ebédeltünk.
A pihenőnket Huba bácsi tartotta. Egy szépséges zenére hajtottuk le a fejünket és egy aranyos mesét olvasott fel nekünk a tanító bácsi. Teli hassal, megpihenve kezdtük a játékot a teremben, amikor Niki néni és Benő bácsi vigyázott ránk. Kicsit hangosak voltunk, mert már alig vártuk, hogy azt játszunk amit akarunkJ de sikerült minket elcsendesíteni.
Levegőzéskor Judit néni és Peti bácsi felügyelt ránk. Szerencsére minden rendben volt, nagyon jól kiszaladgáltuk magunkat és nagyon örültünk, mert a játszótérre vittek ki minket.
A kinti levegőn meg is éheztünk kicsit, ezért az uzsonna nagyon jólesett mindenkinek. Viki néni kívánt jó étvágyat, és mi jóízűen el is fogyasztottuk.
A tanulást Mózes bácsi, Fanni néni Andi néni és Zalán bácsi irányította. Mi nagyon ügyesen dolgoztunk és már Edával sem volt annyi baj. Megértette, hogyan kell viselkedni az iskolában.
Tanulás után Gabi bácsi és Ákos bácsi figyelt ránk. Rendet raktunk, bepakoltunk a táskába. Beírták a pontunkat, és Eda nagyon boldog volt, mert igaz, hogy a nap elején nem úgy viselkedett, mint egy ügyes iskolás, de a nap végére megtanulta, milyen is a jó gyerek. Ezért piros csillaggal mehetett haza. Este biztosan elgondolkodott rajta, hogy ha felnőtt lesz, és tanító néni lesz, akkor nagy türelemmel és szeretettel igyekszik majd a tanítványaival foglalkozni, mert nem is olyan könnyű egész nap jó és ügyes gyereknek lenni.
|