Van olyan éles határvonal, amikortól gyermekünk felelőssé válik
tetteiért? Van olyan csodás pillanat, amikortól a szülők kívülálló
megfigyelőként tekintenek gyermekük életére, és vállukat rándítják, hogy
"ez úgyis az ő életük" és nem éreznek semmit?

A 20-as éveimben járva egy kórház folyosóján állva vártam, hogy orvosok
néhány öltéssel összevarrják a fiam fejét. Azt kérdeztem, "Mikortól nem
aggódunk?" A nővér azt válaszolta: "Amikor már túl lesz a baleseten." Édesanyám csak némán mosolygott...

A harmincas éveimben egy osztályterem kis székén ülve azt hallgattam,
hogy az egyik gyermekem folyamatos locsogásával hogyan zavarja meg az
órát és közben hogyan lépdel a rendszámtábla-gyártó kisiparosi álma felé.
A tanár mintha a gondolataimban olvasna mondta: "Ne izguljon,
mindannyian  átesnek ezen, később hátradőlhet, ellazulhat és élvezheti a
társaságukat." 
Édesanyám ekkor is csak némán mosolygott...

A negyvenes éveimben rettenetes sokat vártam, hogy végre megcsörrenjen a telefon, hogy hazaérjen az autó és, hogy kinyíljon a bejárati ajtó. Egy
barátomtól ezt hallottam, "Önmagukat keresik. Ne aggódj, néhány éven
belül abbahagyhatod az aggódást. Felnőtté válnak." 
Az édesanyám csöndesen mosolygott.

50 évesen elegem lett a beteges, fáradt és védtelen énemből. Még mindig
aggódtam a gyermekeim miatt, és ehhez hozzájött egy új ránc is. Nem
tudtam eltüntetni. Az édesanyám csöndesen mosolygott. Továbbra is magamat okoltam a hibáikért, lesújtott az elégedetlenségük és lehangolt a
csalódásuk.

Ismerőseim azt mondták, hogy amikor megházasodnak a gyermekeink akkor
véget ér az aggódásunk és élhetjük a saját életünket. El szerettem volna
hinni, de ilyenkor előjött bennem édesanyám szerető mosolya és egyre
sűrűbben ismételt kérdése:
"Haloványnak látszol. Rendben vagy?
Hívj, amint hazaérsz. Rossz a hangulatod?"

Létezik, hogy a szülőket egy teljes életnyi aggódásra ítélték ? Az
aggódást fáklyaként adjuk tovább, mely aztán bevilágítja az emberi
gyengeség és az ismeretlentől való félelem útvonalát? Az aggódás átok
vagy épphogy áldás, mely a magasrendű élőlénnyé tesz minket?

Az egyik gyermekem az utóbbi időkben aggódva esett nekem, hogy, "Hol
jártál ? 3 napja hívlak és nem vetted fel. Aggódtam."
Boldogan mosolyogtam.
Megkapta a fáklyát.